Ebben a részben a történet elején jöjjön egy kis ízelítő Jacob szemszögéből.

Jacob szemszöge

Hazaérkeztem. Már alig vártam, hogy újra itthon legyek ,,kedvenc" unokatesómmal Daemonnel, Lenával és ugyebár Jessicával...
Ők a mindenem.
A bált kihagytam, de amúgy sem szeretem a nagy felhajtásokat. Jessica márcsak tudja. Ő ismer engem mindenki közül a legjobban.
- Én el szeretném neki mondani. Nem bírom tovább. - ébresztett fel Jessica a bambulásomból.
-Jessica az ég szerelmére ! Legalább még egy kicsit bird ki. - kértem.
- De mennyi idő kell még ?
- Csak egy kicsi. Miért olyan fontos elmondanod? - kérdeztem. Igazából tudtam. Jessica márcsak ilyen. Nehéz neki nem beszélnie.
- Miért olyan fontos titokban tartanunk? Lena ki lesz készülve.
- jogos volt. A kérdés is. Én se tudtam. Csak a megfelelő alkalomra vártam. Miért is? Ugyan mi baj származik belőle ha eláruljuk ? Már igyis késlekedtünk. Hát ez az. Pont ez a baj.

Lena szemszöge

Ááá! Igen. Ezt el sem hiszem.
Szóval. Ma átjött Daemon mondván, hogy meglepetése van számomra .
Elôször nem tudtam, hogy mi van aztán megjelent a szobám ajtajában kezében egy piros papírszatyorral.
- Szia - köszöntött egy csókkal. - Ez a tiéd. - nyújtotta át a csomagot.
- Az enyém ? - hitetlenkedve vettem át. Aztán belenéztem és kihúztam belőle egy...
- Ez egy kapucnis pulcsi. - mondtam csodálattal a hangomban. - Nagyon köszönöm. - ezzel a nyakába ugrottam és megöleltem. Már régóta vágytam egy ilyenre.
- Nincs mit - szorított magához.
- Minek köszönhetem?
- Nem minek hanem kinek. Természetesen nekem. - nevetett fel. Én csak a szemeimet forgattam. Aztán rám nézett és azt mondta : Meg, hogy vagy nekem. - vallotta be. Válaszul én csak megpusziltam és felnevettem.
Aztán én is ránéztem:
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Miért ? - kérdezett vissza.
- Csak hirtelen olyan fura lettél.
Felnevetett.
- Ez nem vicces - löktem oldalba.
Daemonnek megkomolyodott az arca.
- Most mi bajod van?
Zavaromat felváltotta a düh.
- Nekem? Hiszen te titkolózol. - mondtam neki.
- Persze. Tudod mit? - meglepődtem a felindultságától. - Csak az ajándékodat hoztam át, de ha vallatni akarsz valakit, ne engem keress. - Ezután felállt az ágyamról és elment.
Meredtem bámultam az ajtóm. Átgondoltam az egészet és visszanyeltem a könnyeim. Tartottam magam, nem sírtam. Csak egyet tudtam ebből a helyzetből leszűrni. Mégpedig azt, hogy Daemon egészen biztosan titkol valamit, és hogy én ki fogom deríteni, hogy mit.
Tudtam egyedül nem menne ezért áthívtam Jessicát, hogy elmondjam neki, hogy mi történt és megkérni, hogy segítsen kibogózni, hogy mit rejteget Daemon.
- Honnan tudod, hogy tényleg rejteget valamit? - érdeklődött a barátnőm.
- Érzem, látszik rajta, meg mondtam már milyen furán viselkedett. - erősködtem.
- Attól még nem biztos, hogy titkol valamit nemigaz?
- De. Tudod mit inkább mesélj, milyen most, hogy hazajött...- a mondatomat Jessica telefonjának a csörgése szakította félbe.
- Bocsáss meg de most rohanok... - ölelt meg futólag. - anyunak kell otthon segítenem.
- De....
- Szia majd találkozunk. - azzal ő is csakúgy mint Daemon, lelépett. Remek.
Körülbelül két óra múlva, felhívtam Jessicát, hogy megérdeklődjem, volt e valami baj, hogy anyukája hívta, de csak kisipolt a telefon így letettem. Hihetetlen, elrohan, aztán meg nem lehet elérni.
Másnap suliba kellett mennem. Egyedül. Jessica később jött. Első óra után ért be mert fogorvoshoz kellett mennie.
Rám se nézve köszönt és ment volna be az osztályba mikor megfogtam a karját és visszahúztam.
- Jesszus Lena miaz ?- dörzsölgette a karját.
- Ez nagyon bunkó volt Jessica. - világosítottam fel. Jessica válaszul lehajtotta a fejét.
- Mi van veled? Miért viselkedsz így ? Rád sem ismerek. Azt hittem barátnők vagyunk...- mondtam.
- Azok is vagyunk...- mondta gyorsan.
- Figyelj Jessica ha nem mondod el, hogy mivan akkor nem tudok segíteni. Velem van a baj? Mit tettem ?- kezdtem kétségbeesni.
- Nem Lena te semmit nem tettél.
- Akkor? - néztem rá várakozóan.
- Semmi mindegy nem fontos...
- De igen az! - csattantam fel.
- Ez... nehéz Jacob nélkül nem megy majdha ő is itt lesz - azzal becsöngettek így Jessica megkönnyebbülten berohant az osztályba. Mindössze egy ,,sziá "-t dörmögött el az orra alatt.
Én meg ott elakadtam hogy Jacob. Jacob? Neki mi köze lehet mindehhez? Még azt sem tudtam, hogy mi az a minden. Jóformán semmit sem tudtam.
Még. De tudtam nemsoká választ kapok. Hogy jó vagy rossz lesz e rám nézve azt nem tudom.
másnap

Szombat édes szombat. A legjobb napok egyike.
A szokásos monoton tempómba haladtak a dolgok. Anyu elment mert dolgoznia kellett, de apu itthon volt és vele mesés az élet. Tudom. Én már csak ilyen apás lány vagyok. Nem tudom miért. Apukámat szeretem a legjobban a világon. Természetesen anyu mellett. Apu szórakoztató. Kiskoromban állandóan csiklandozott és sokat játszottunk. De már felnőttem ehhez most csak beszélgetünk meg tévét nézünk.
- Lenaa - kiáltott apu a konyhából.
- Miaz - kiáltottam vissza.
- Azt hiszem odaégettem a pizzát. - hát igen anyu nincs itthon mi vagyunk apuval a szakácsok. Nem mindig mennek valami jól a dolgok a konyhában ha mi ketten vagyunk csak ott.
- Megyek - szóltam, aztán már indultam is. - Jesszus apa. - a konyha mondanom se kell romokban állt, apu meg a sütő előtt állt egyik kezében a tűz forró pizza állt a másikban meg a szakácskesztyű. Na igen ezt fordítva kellett volna.
- Apu te nem a pizzát hanem a kezedet égeted oda ha nem engeded el azt - mutattam a pizzára. Azonnal intézkedtem. Apu szabad kezéről levettem a kesztyűt és a másik kezéből kivettem a pizzát. Így most a pizza a kesztyűs kezemben volt.
- Jajj hagyd nem is volt olyan forró. - legyintett így azzal a mozdulattal rácsapott a sütőre. Felkiáltott.
- Ahha nem is olyan forró mi? - gyorsan letettem a pizzát és segítettem apunak hideg vízzel lehűteni a kezét.
Mire végeztünk elnevettem magam.
- Jobban is vigyázhatnál.- mondtam.
- Te mondod ? Te sem vagy jobb. - ja tudok én is ilyen hülyeségeket csinálni.
Csengettek mire ajtót nyitottam. Jessica és Jacob állt ott, figyelmeztetve hogy van egy kis elintézetlen ügyünk.
- Jobb lenne itt kint - mondta Jacob elnézve a vállam felett.
- Rendben - mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót. - Szóval mi az?
- Igazad volt Lena titkoltunk valamit és igazad volt megváltoztam, de hidd el nehéz volt...
- Az ég szerelmére Jessica nyögd ki mi a baj .
- ...ez nekem...- kezdtem ideges lenni. Láthatólag Jessica nem is figyel arra amit beszélek.
- ...és ... - folytatta de közbevágott Jacob mert ő is kezdett ideges lenni.
- Szakítottunk! - mondta ki. Ledöbbentem. A hír is megbotránkoztatott de főleg amiatt akadtam ki, hogy nem Jessica a legjobb barátnőm mondta el.
- Mikor - kérdeztem rekedt hanggal.
- Egy hónapja. - felelte Jacob.
- Egy hónapja ???- kiáltottam. - és eddig nem mondtátok el? - kínosan elnevettem magam. - Azért ennyire nem kell megbízni bennem. - Jessicára néztem. Csöndben állt lesütött szemmel.
- Te! - kiáltottam. - Miért nem mondtad el? - meg se várva a válaszát elrohantam. Kivételesen most én voltam az akinek joga volt ehhez. Éltem vele.
Az első utam Daemonhöz vezetett. Miután anyukája beengedett, rárontottam.
- Te mindvégig tudtad - mondtam köszönés helyett.
- Igen - vallotta be. A szédülés fogott el. Mit nem tudok még? Vajon?
- Miért ? - megköszörültem a torkomat. - Miért nem bízott meg egyikőtök sem bennem?
- Lena. Lena hallgass ide. Nem kell felkapnod a vizet...
- Nem ? Igazán ?
- Hallgass meg! - kiáltott most ő.
Elhallgattam .- Tudtuk, hogy ez lesz a reakciód.- nevetett fel. Én meg egyre dühösebb lettem. - De ha belegondolsz ez nem olyan nagy durranás. Szakítottak és ? Mit érdekel? Mindennapos dolog, legalább békével váltak el örülj neki, hogy barátok maradtak. Azért ez nem mindennapos.
Ne törődj azzal, hogy miattad azzal ne foglalkozz...- közbevágtam:
- Micsoda? Miattam ? De miért ?
Daemon elkerekedett szemmel nézett rám.
- Nem mondták el? - zavartan elfordult. - A francba! - tudtam, hogy ennél többet nem fog mondani így kiszaladtam magam mögött erôsen becsapva a szobája ajtaját.

A vizsgaidőszak . Minden diák rémálma. Közte az enyém is. Bár próbálok rá startolni de nehéz. Hiába
tizenegyedikben már semmi sem olyan mint ötödikben. Mikor csak kisvizsgák voltak amik jelentéktelennek számítottak. Mégis volt olyan ember aki épp, csak megkapta a kettest. Olyankor a tanár nem akart buktatni.
Szép idôk. De ez a jelen.
Első félévben voltak a nehezebb vizsgák úgyhogy szerencsére azon már túl vagyunk. Ezen a héten két tárgyból lesz vizsga. Nyelvtan, matek. Mivel a nyelvtant imádom az kipipálva. De sajnos mégis maradt egy nehéz. Matek. Viszonylag jól tanulok. (Négyes átlaggal). De a matek nem az erősségem. Arra még gyúrnom kell.
Viszont Daemon próbál segíteni. Na igen Daemon. Végre együtt. Nem nagy ügy. Najo igazából belül egy lány sikoltozik, hogy igeeeeeeeeeeen de elcsititom.
Nos. Aranyos, segít. Annyira segít, hogy bár sokszor hiányzik ha nincsen velem, mégis mikor tanulok elküldöm. Zavar. Eltereli a figyelmemet. Viccelődik meg ilyenek. Tudom, hogy csak oldani akarja a feszültségemet, de így mégsem tanulhatok.
Eleinte megbántottságot láttam a szemében mikor elküldtem de azóta már megbékéltünk.
Jessicával sem igazán vagyunk sokat együtt. Ő is tanul, meg Jacobbal van amíg csak tud vele lenni mert ő a vizsgák után elutazik.
Bár próbál rávenni, hogy lazítsak. Ő nem veszi olyan komolyan ezt. Bár neki könnyű neki nem kell már nyelvből vizsgáznia, mivel első félévben volt az angol azon túl vagyunk de mivel ő olasz cserediák és az ebben a félévben olaszból vizsgáztatnak bennünket neki az az alapnyelve így ő megússza.
Ma szintén gyalog mentem suliba Jessica és Daemon kíséretében .
- Istenem holnapután már kezdődnek a vizsgák. Milyen szerencsétlen egy hétfő ez. - szólt Daemon.
Hát igen. Szerdán lesz nyelvtanból bár az a kisujjamba van csütörtökön meg matekból.
- De izgulok . Még nagyon sokat kell tanulnom. - mondtam. Jessica furán nézett rám.
- Neked ? Még ennél is többet ? Lena az ég szerelmére már igyis agyon tanultad magad.
- Igaza van a szöszinek biccentett Daemon a barátnőm felé. Khm... ha nem említettem volna Jessica beszőkített a haján egy tincset. Hogy ettől miért szöszi ? Csak egy tincs.
- Szöszi a fejed - vágott vissza.
- Nem. A te fejed- mutatott Jessica hajára.
- Dilis. - lökte Jessica oldalba. - Tisztára olyan vagy, mint Jacob.
- Miaz Daemon csak nem őszülsz? - húztam meg egy hahtincsét a barátomnak. Jessica erre úgy felnevetett, hogy mire a sulihoz értünk páran utánunk is néztek, hogy mi bajunk.
- Mi? - söpörte el Daemon a kezem. - Dehogy. Ne beszélj hülyeséget.- De azért megnézte magát a tükörben. Tükör. Ennyire, hogy lehetnek beképzeltek a fiúk ?
(...)
Otthon.
Még próbálok koncentrálni a matekra. Igen. Ez az. De nem megy. Hogy mi jár a fejemben? A szombat. Mi más . Hogy mi lesz akkor? A minden évben megrendezett Cloud Téli Bál. Mért jár ezen az agyam? Mert még nem hívott el. Ki? Hát ki más ? Daemon.
Nem bírtam kiverni a fejemből vajon miért nem hívott el még ?
Egy a lényeg. .. hogy ez a fránya matek a fejembe menjen.

Másnap reggel úgy keltem fel mint akit puskarobajjal keltettek volna. Már ötkor fent voltam és magoltam. Üzentem Jessicának,hogy ne várjon hamarabbe megyek a suliba be, hogy ismételjek. Habár csak holnap lesz a vizsga, a matek meg csak holnapután azért mindkettőt bevittem.
Mire Jessica beért én már rég a könyveimet bújtam.
- Mit tanulsz? -kérdezte aggodalmas hanggal.
- Matekot.
- De most a magyarra kéne rástartolnod inkább nem? Az lesz holnap.
- Aha tudom. - válaszoltam oda sem figyelve.
Késôbb megjött Daemon is. Köszöntünk aztán egy gyors csók után szétváltak útjaink. Ez az átka ha nem egy az osztályfőnökünk.
Otthon még sokat tanultam aztán arra a gondolatra aludtam el, hogy holnap valamilyen vizsga lesz, meghogy még nincs partnerem a bálra habár van egy pasim.
másnap
Vizsga, vizsga, vizsga. Ezzel aludtam ezzel keltem. Vizsgadrukkom volt. Nagyon izgultam. Folyt rólam a víz. Mi lesz. De... várjunk csak! Hiszen ma nyelvtanból lesz. Az meg a kisujjamban van. Felüdüléssel fütyörészve indultam a suliba. Bár volt rajtam egy természetes izgulás de az semmi. Vidámságomra Daemon is felfigyelt.
- Na milyen vidám ma valaki. - jegyezte meg. - Mi történt ?
- Rájöttem, hogy a könnyû tárgyból vizsgázunk.
- Ja neked könnyü lehet mert neked a kedvenced.
- Mi az ? - néztem rá. - Hiszen te izgulsz.
- Miért te nem?
- De egy kicsit. - erre a mondatomra botlott belénk Jessica zihálva.
- Basszus, basszus. Elaludtam. - kiáltotta.
- Már megint? - hitetlenkedett Daemon.
- Igen sajnos vele elôfordul. - mondtam.
- Lena tanultál magyarra? - kérdezte mire lenyugodott Jessica.
- Igen mér ?
- Oké. - ez még mindig nem volt válasz a kérdésemre, de nem feleltem mert szólítottak.
- Sok sikert - súgta fülembe Daemon. Aztán elnyelt egy vizsgaterem.
vizsga után
- Na mi volt? Hogy sikerült? - kérdezte mindenki. De igazából azt akarták tudni, hogy hányas tételt húztam.
- A négyest. - feleltem,mikor már meg tudtam szólalni.
- Na? Hogy ment - kérdezte Jessica.
- Nem jól. - nyögtem ki.
Tényleg nem ment túl jól.

másnap azaz csütörtök

A matek vizsga napja. A tegnapihoz képest most görcsöltem.
Viszont ez alkalommal gördülékenyebben ment szerintem. Nem is értem. Eleinte bénáztam sokat (főleg hogy hol kell kinyitni a tankönyvet ) de aztán pár akadozással ment.
Kint mikor megkérdezték, hogy ment csak annyit mondtam:- Nem tudom.
Otthon is ezt mondtam bár a szüleim többet vártak volna. Ja és még mindig nincs partnerem a bálra. Lehet, hogy nem is megyek.

péntek
Az eredményhirdetés napja. Vajon mi lesz?
Elôször a suliban Jessica vizsgájának az eredményét tudjuk meg aztán az enyém.
- Jessica. Kiváló szóbelid lett magyarból de a vázlatod hiányos így ez négyes. - Jessica ujjongott. - A matekra viszont csak egy hármast tudok adni.
- Köszönöm - válaszolt Jessica.
- Lena. - most én következtem. - A matekoddal kezdeném. Órán mintha nem is figyelnél - erre lehahtottam a fejem de rögtön fel is emeltem...- de ez a vizsgaeredményed meglepett gratulálok kiváló ötös. - erre Jessica a nyakamba ugrott.
-U gratulálok én is.
- Viszont - viszont a magyarra mi? - a nyelvtannál nem voltál ilyen összeszedett. Ez csak egy jóindulatú négyes. - Jessica ennek örült mert neki is olyan lett nade jóindulattal? Letaglóztam.
- Dejo ! - ugrándozott Jessica.
- Az.
Az.
később
Holnap lesz a bál. Elhatároztam, hogy kiderítem, hogy Daemon miért nem hívott meg. Odamentem és nekiszegeztem a kérdést: - Daemon miért nem.. .- nem bírtam.
- Miaz Lena mit miért nem? - értetlenkedett.
- Miért nem hívtál meg a bálba eddig? - és elsirtam magam. Talán nem is ez miatt talán a tanár szavai, talán a jegy talán ...
- Mi? Ja ! - kapott észbe ja. - Mert annyira elfoglalt voltál. A vizsga meg minden....
- Ez a kifogásod? Daemon ez nagyon gyenge.
- Igen ? Mégis mikor mentem volna oda hozzád ez ügyben? Mindig csak tanultál most meg keseregsz a négyesed miatt, igen tudom. - vágta hozzám.
Erre elmentem. Még hallottam amint a nevemet kiáltja de nem fordultam meg. *a bál napján *
Végül lett ruhám és végül megyek a bálba. Pasi nélkül. Jessicával. Ő is én is fiú mentes bált terveztünk.
Így ketten mentünk .
A báli terem ( a tornaterem) nagyon szépen fel lett díszítve nem is hasonlít egy lepukkant teremre ahol a gyerekek nap mint nap tesiznek.
Csodaszép lett. Jessicával el voltunk. Táncoltunk, ettünk, ittunk. Szórakoztunk.
Egyszercsak valaki megszólal (kb. a hátam mögött lehetett).
- Bocsánat, szabad?
Megfordulok és a Szmokingos Daemonnel néztem szembe. Megjegyzem eszméletlenül nézett ki.
Elállt a szavam.
- Persze - szólalt meg Jessica arcán telt vigyorral. Te csak ne vigyorogj - gondoltam.
Így a sznokingos Daemon fogott a karjába.
Nem tudom miért de úgy éreztem a suli diszkógömbje most ránk világít.
- Jól áll neked a szmoking - szóltam zavartan.
- Ne szokj hozzá.
- Bocsáss meg - szóltunk szinte egyszerre. Ezen elnevettük magunkat.
Így szép az este... így teljes.
Szent a béke.

- A nyelvtanban vannak átvitt értelmű szavak. Például mikor azt, mondjuk, hogy nem azt lehet, hogy tényleg nemként értjük de lehet, hogy bizonyos helyzetben, szövegkörnyezetben a nem szót igazából, úgy értjük , hogy igen...- mondta az anyagot nyelvtan órán, Jody tanárnő.
- Tanárnő! - vágott közbe Erik - ha például azt mondjuk mérgünkben, hogy nem szeretjük a sulit, akkor lehet, hogy valaki azt fogja hinni, hogy szeretem? Vagy ha valaki nem érti az iróniát és én ironikusan azt, mondom, hogy szeretem a sulit akkor lehet, hogy azt, fogja hinni, hogy tényleg szeretem?
- Nos Erik, ezek igazán jó kérdések és példák. Az első esetben nem hinném, hogy mást hinnének,mint amit mondtál, viszont a második eset elôfordulhat. Arra viszont felhívnám a figyelmeteket, hogy az sem mindegy, hogy milyen hangsúlyt, hangnemet ütöttetek meg a másikkal szemben, ugye az is nagyon fontos.. ....- folytatta volna de kicsöngettek.
Mellettem Jessica majdnem bealudt az órán, én viszont nagyonis figyeltem. Mielőtt azonban elmélázhattam volna ezen, a padtársam végre ,,felébredt" megszólalt:
- Ugye ez az utolsó óra volt, mert haza akarok menni- mondta Jessica.
- Igen az volt - nyomott egy puszit a fejére Jacob.
- Jólvan akkor Lena gyere, mert elkésünk!
- Mégis honnan - sóhajtottam fel.
- Hát a boltból! Nemondd, hogy elfelejtetted! - kiáltott.
Egy ideig értetlenül néztem rá , aztán leesett.
- Úristen tényleg, de figyelj csak ...- közelebb hajoltam hozzá, hogy csak ő hallja, és suttogva folytattam - szerintem én nem megyek...
- Dehogynem jössz - csattant fel - csak lesz valaki, aki elhív - nézett rám mosolyogva. Na igen. Khm...
Ha eddig nem említettem volna, Jessicának nem szóltam a kis...incidensről, ami köztem és Daemon között történt. Mellesleg azóta - ha nem mondtam volna - már nem emós. Bizony! Emellett viszont ha reménykedtem is benne valaha, hogy minden más lesz vagy megváltozik, hát akkor rosszul hittem. De legalább egy lépcsőt előre haladtunk. Ha! Köszönünk egymásnak. Ha mást nem is. Brü- hü . Tudom mit hisztek . Gyáva egy alak vagyok de ez van. Legalább van szabad akaratom. Valahol.
De nagyon nem oké , hogy a kedélyállapotától függ, hogy emós e vagy éppen nem. De rendben van, nem foglalkozok vele, hiszen nem az én ügyem. Csak összezavar.
- Kösz, de akkor sem megyek - jelentettem ki.
- Miről van szó ?- érdeklődött Jacob.
Délután elmentünk Jessicának ruhát nézni, ha nem említettem volna, a tavaszi bálra.
- Nézd, ez milyen? - egy sárga egyberuha volt rajta, amin alul az egyik fele hosszabb, mint a másik.
- Ez csodálatos? Pont kiemeli az alakodat.
- Á szerintem még felpróbálok egy másikat - nézte a kirakatot...
- Na és ez, hogy áll rajtam? - elakadt a szavam, ugyanis egy pont ilyen ,,Jessica" fajta ruha volt rajta. Komolyan. Nos akkor részletezem. Khm....felül félvállas, a középrészén egy cikk-cakk minta van és alul olyan, mint a másik.
- Ez lesz az - mondtam csodálattal a hangomban.
- Oké most te jössz - mondta gyorsan.
- Mi? Én? Nem! - tiltakoztam.
- De légyszi Lena kérlek legalább....
- Mondtam, hogy nem megyek és így is lesz, kész. A vita után kimentünk az üzletből ahonnan egyenesen hozzánk mentünk át.
Már épp nyitottam volna az ajtót, mikoris a hátam mögül egy hang szólít:
- Sziasztok, hé Lena tartanád az ajtót én is jövök - megfordultam, és Daemont pillantottam meg. Jessica értetlenül nézett aztán, feladva sóhajtott és elköszönt.
- Na kinyitod még ma? - mutatott Daemon az ajtó felé. Én hebegtem aztán, szépen lassan készültem kinyitni az ajtót de előtte megkérdeztem tőle, hogy mit keres itt. Vállat rándított és csak ennyit mondott.
- Anyukám megkérte a tiédet, hogy segítsen neki bizonyos papírok kitöltésében, és azokért jöttem.- mondta.
Igen emlékeztem, hogy anya beszélt valami ilyesmiről. Megadóan bólintottam.
- Rendben gyere. - azzal kinyitottam az ajtót, köszöntem, és hogy ne zavarjam őket bocsánatkérően felmentem a szobámba. Tíz perc múlva kopogtak. Betessékeltem, aztán mikor megláttam, hogy ki az megfogadtam, hogy soha többé nem engedek be senkit csak lányokat, először Jacob a zavarbaejtő kérdéseivel, most meg Daemon...
Mikor ezt szóvá tettem neki szó nélkül kiment. Hupsz. Ezt elszúrtam, gondoltam én aztán csörgött a telefonom. Ismeretlen szám, hm.
- Halló? - vettem fel és mikor egy ismerős hang visszaköszönt ösztönösen felnevettem.
- Most mentél el , miért hívsz? - kérdeztem Daemontől.
- Nem te mondtad, hogy hívjalak ha be akarok menni?
Erre beengedtem.
- Én ilyet nem mondtam - morogtam.
- De gondoltad...
- Ez nem igaz- mostmár mérges lettem, velem ne szórakozzon, a-a - na mondd mit akarsz?!
- Csak gondoltam feljövök ahhoz a lányhoz, akit az anyukám annyira kedvel.
- Tényleg kedvel az anyukád? - kérdeztem. Ezt jó tudni.
- Aha nagyon bír . - ült le az én (!) ágyamra. Mondjuk a szobában ki máséra ült volna. A takarómra szegezte a tekintetét .
Aztán egyszer csak kiböktem ami már régóta a számon volt.
- Te bírsz engem? - erre már rám nézett összeráncolt homlokkal.
- Következő kérdés!
- Hé nem kérdezz- feleleket játszunk - háborodtam fel.
- Pedig eddig nekem nagyon úgy tűnt .
- Ha igen akkor kötelezlek rá , hogy válaszolj.
- Jó akkor nem. Következő kérdés ! - válaszolta monoton hangon.
Ez ledöbbentett. Mivan ?
- Mi? Miért nem bírsz? Hiszen......khm....... megcsókoltál.....
- Na látod ebben nincs igazad. Te csókoltál meg, aztán rohantál ki az ajtón, nem én. És ez még nem azt, jelenti, hogy bírlak...
- Mivan ? Ez tökre nem így volt. A második állításod még stimmel, de aztán nem igaz .....
- Figyelj szívesen folytatnám ezt a vitát, de el kell halasztanunk máskorra, mert most, mennem kell haza, na szia, jó éjt, vitakirálynő. - köszönt el majd kiment.
Letaglóztam. Vitakirálynő?
Aztán lefeküdtem, mert észre sem vettem, hogy mielőtt Daemon bejött volna átöltöztem és egész beszélgetés alatt, a csillagmintás pizsamámban voltam. Jujj. Erre a szörnyű emlékre álomba merültem. Szeretném azt mondani, hogy jól aludtam, de az nem fedné az igazságot. Szörnyű álmom volt. Egy pizsamás fickó kergetett és azt kérdezgette, hogy mért nem látom a fától az erdőt. Erre nem tudtam mit mondani, csak sikítoztam és kiabáltam, hagyjon békén. Brr . Nem volt kellemes épp.
Hangulatomhoz illően öltözök fel, határoztam el. Tudom, hogy megszólnak majd, mert az előszaggatott nadrágomban és a hosszú ujjú fekete-piros blúzomban nem nézhettem ki kifejezetten happy-n. Inkább mint egy gót. Jessica az új külsőmet riadt pillantással fogadta.
- Jesszusom, Lena mi történt veled?
- Gondoltam ideje változtatni - mosolyogtam rá .
- Te tudod - vont vállat. - amúgy a piros tetszik benne.
- Kösz. A suliban mindenki, aki persze ismer, érdeklődő pillantást vetett rám . Én meg kezdtem örülni annak, hogy változtattam. Jól éreztem magam az új külsômben , egészen addig amíg az osztályba érve meg nem láttam Kenau Reevs - t (a mátrixból ). Másképpen eltalált ámor nyila.
Szemében meglepődést véltem felfedezni. Aztán kíváncsiságot. Hm.
Lehet, hogy triplán megérte változtatni.Ebben azonban nem lehetek biztos. Sok mindent jelenthet az a tekintet . Remek, már megint elbizonytalanodtam. Erről le kéne lassan szokni. Odaértem a padunkhoz és leültem Jessicával egyetemben. Aztán szokás szerint néztem ki a fejemből, amiből egy csodás jegy nőtt ki. Pff . Néha hátra-hátra nézegettem ahol Daemon ült. Mily meglepő. Abba a pillantásába, amely azt suggalta, hogy kíváncsi - rám , vagyis, arra, gondolom, hogy miért váltottam - teljesen belepirultam. Ellenben, felcsigázott. Ezzel a gondolattal, fordultam vissza a helyemre, miközben tudtam, hogy suli után érdekes beszélgetésnek leszek a részese.

Legalábbis azt hittem. De kimentem és semmi nem történt. Legalábbis azon kívül, hogy a matek tanár elbeszélgetett velem a folyosón a ,,csodálatos" jegyeimről. Pff. Említésre sem méltó. Aztán...... najó most ez is egy olyan szappanoperás jelenség de mit tehetnék ellene hm? Szóval nekemjött egy bunkó állat és elsöpört engem a könyveimmel együtt. Odajött Daemon és felszedte a könyveimet velem együtt a földről.
- Legközelebb jobban vigyázz melyik folyosón akarsz lépkedni. - mondta. Felnéztem rá . Mosolygott.
- Neked is szia, és köszi. - mosolyogtam rá hálásan.
- Amúgy klassz külső.
- Jah - néztem végig magamon. - kösz. Szerintem nem annyira változtatott meg.
- Á, nem csak mindenki furán néz rád vagy megdícsér .- vigyorgott.
- Jó talán egy kicsit. -adtam meg magam.
- Amúgy miért változtattál?
- Nemtudom pontosan, talán rosszat álmodtam, mindenesetre jól érzem magam ebben .- mondtam aztán eszembe jutott valami - Hé ! Te nem állhatsz szóba velem!
- Miért nem? - húzta fel a szemöldökét.
- Mert te nem bírsz engem - jelentettem ki.- Mielött azzal jössz, hogy honnan veszem elmondanám, hogy te magad mondtad.
- Tudom. - már egészen előttem volt de közelebb lépett . Te jószagú atyaúristen ! - de ha figyeltél volna nyelvtanon , ahol azt mondták, hogy a nem a legtöbb esetben átvitt értelmű szó azaz jelenthet néha igent is akkor tudnád , hogy hogy értettem. Csak tudod néha oda kéne figyelni. - koppintotta meg a homlokomat. Mivel azonban még mindig nagyon közel állt és a hatása alatt voltam, gondoltam egyet felpipiskedtem és megcsókoltam. Éreztem, hogy közben vigyorog így nem hagytam abba. Mire elszakadtunk egymástól, kifújtam a levegőt és megszólaltam.
- Szóval ... bírsz ? - kérdeztem. Mosolygott.
- Elfordulhat...... - erre kitört belőlem a nevetés. Egymást átkarolva tettük meg a következő lépéseket, mire Jessica elénk ugrott és látszott rajta, hogy ki van akadva.
- Lena mindenhol téged kerestelek . Hol voltál? El tudod képzelni... -itt elállt a szava ugyanis észrevette Daemont. Nameg azt is, hogy a keze a derekamon van. Akaratkanul is elmosolyodtam. Persze ő is. Aztán nem szólt többet hanem Daemonhöz fordult.
- Khm. ..hello bocsi majd holnap látjátom egymást, de most haza kell mennünk. Azzal kihúzott Daemon karjai közül és hazáig meg sem álltunk. Felmentünk a szobájába - ma ugyanis ő volt a soros - becsukta az ajtót majd hozzám fordult.
- Na akkor most elmondasz szépen mindent. De a legelejéről.- huppant le mellém az ágyra és kezdetét vette a hosszú fárasztó mesélés. Persze az én részemről. Úgyhogy elmondtam neki az egész sztorit. Ő meg figyelmesen és izgatottan végighallgatott, mint mindig.

Négy napig vártam. Eddig bírtam. Elegem van. Kész . Mit képzel magáról? Nem szól hozzám, ha elmegy mellettem akkor is meglök. Egyébként meg, minden szünetben bent ül és Erikkel beszélget vagy alszik (?). Jah, és még mindig emós. Nem tudom mi baja van velem. Komolyan. Bocsánatot kérnék, ha tudnám, hogy miért kellene, de tudtommal nincs miért. Nade most dühös lettem. Léptem. Ma.
- Sziasztok- próbáltam kedveskedni, miközben itt ült Erikkel a padjánál - beszélhetnénk? - fordultam most Daemonhöz.
Ő mintha csak szívességet tenne rámnézett:
- Mondjad.
Figyelmen kívül hagyva a flegma stílust megszólaltam:
- Tulajdonképpen mi bajod van? - Nem válaszolt.
- Miért nem szólsz hozzám, és miért löksz meg mindig ha az utadba kerülök?- Nem válaszolt.
- Válaszolj.....mi. ...... kezdtem de valaki közbevágott:
- Hé Lena miért nem Jessicával ordítozol, zeng tőled a folyosó és amúgy is hagyd őt békén - megfordultam és megláttam Mae-t, a tizedikes emós lányt.
Csodálkozva fordultam felé. Miért szól bele? Most akkor mi van?
- Mae ebbe te ne szólj bele - szóltam rá.
- De igenis beleszólok - azzal megfogta a fiú karját és kivitte őt a teremből. Megszeppenve álltam a terem közepén. Aztán mindentől függetlenül kirohantam az osztályból. Senkire és semmire vissza nem nézve.

Délután a szobámban ültem, és zenét hallgattam, hogy többé kevésbé kizárjam a gondolataimat. Sikerült is míg kopogást nem hallottam az ajtóm felöl. Mondtam, hogy szabad , mikor Jacobot láttam meg a küszöbömön állva. Ma már másodszorra csodálkoztam el.
- Szia, miaz, hogy kerülsz te ide? - kérdeztem.
- Á, csak erre jártam és gondoltam benézek - ez kezdett gyanúsnak tűnni így rákérdeztem:
- Najó Jacob ne hazudj, Jessica küldött, hogy megnézd jól vagyok-e, nemigaz?
- De igen- vallotta be - na, ha ilyen okos vagy akkor válaszolj neki.
- Jól vagyok köszi mehetsz is szia - küldtem el ,,kedvesen".
- Na, miért vagy ilyen morcos?
- Semmiért, tényleg, jól vagyok- bizonygattam.
- Aha, akkor azért mentél ki a
teremből olyan gyorsan, mert jól vagy oké értem - gyanús volt nekem - akkor ehhez semmi köze annak, hogy halálosan belezúgtál egy emós srácba, aki ráadásul a másodunokatesóm, oké értem én.
Leesett az állam. Jacobnak rejtett képességei vannak nem is tudtam. Hm.
- Ezt te......- kerestem a megfelelő szót - honnan veszed?
- Honnan veszem, vagy inkább honnan tudom? - elgondolkodtam , aztán vállat vontam . Minek tagadjam előtte , mikor még saját magamnak sem valltam be.
- Ezt nem hiszem el! Azt hittem, hogy csak kamuzik! - kiáltott fel hirtelen.
-Mi? ?? - kontráztam.
- Hát az van édes Lenám hogy ez nagyszerű.
- Mármint mi?
- Hogy beleszerettél. Csak minél előbb tudasd vele is, mert úgy láttam , hogy az a Mae leányzó lecsapni készül rá.
- Tudassam vele? Hol élsz te? Még csak az hiányozna.
- Miért?
- Figyelj, tuti nem érez ugyanígy. - mondtam.
- Emiatt ne aggódj.
- Hogy? - értetlenkedtem.
- Majd meglátod, csak erre voltam kíváncsi, szia - ezzel kiment a szobámból.
Nem nagyon értettem mit akart ezzel mondani. Nem tartottam fontosnak.
Másnap nagyjából jó kedvűen mentem suliba.
- Lena! - ugrott elém egy Jennifer Aniston hasonmás. Először fel sem ismertem. Aztán felismertem, Diana-t.
- Hé emberek új iskola társunk van. - nevettem fel.
- Ha-ha, milyen, hogy tetszik?
- Elképesztő ez a szőke hajszín - dicsértem meg.
- Igen és....... - folytatta de én nem tudtam figyelni, mert a válla felett megláttam valamit, amitől totálisan kiakadtam.
Vajon, mit láttam? Figyelem ez itt a kérdezz-felelek. Mai játékosunk Lena Gray, a következő kérdés, hogy, mitől akadt ki ennyire mai játékosunk.
Én tudom a választ. Hát ti? Vajon ki jön felém Mae- vel az oldalán? Na most komolyan. Ha erre nem tudjátok a választ akkor, falba ütöm a fejem.
(Daemon)
Gratula erre is tudtátok a választ, mai nyereményetek egy kiakadt lány látványa. Ez van. Érjétek be ennyivel.
- Lena? Figyelsz te rám egyáltalán?- zökkentett ki a gondolatimból Diana.
- Mi? Persze.
- Tudod , hogy rosszul hazudsz?
- Jajj bocsi csak fáradt vagyok- blöfföltem újból, de ezt legalább elhitte, és mondván, hogy nem vagyok magamnál ( na persze ) elment.
Magamra maradtam, egyedül a hányingeremmel és a szédülésemmel. Ja és bocs. Mikor ,,nem vagyok magamnál" olyankor elcsépelt humorom van.
Aztán összetalálkozott a tekintetem Jacobéval. Szánakozóan nézett rám. Aztán megcsóválta a fejét. Mit várt, hogy most lépek? Nem is volt rá esélyem. Hiszen csak most láttam meg őket . Szerintem nem lenne jó ötlet most bevallani, hogy mit is érzek. Búsan bementem az osztályba.
Pff. Tudjátok ebbe mi a legrosszabb? Undorítóan összeillenek. Ez is emós, az is emós hol itt a gond? Hát én.
Jessicához odamentem és leültem a helyemre. Aztán elkezdődött egy hosszú, fárasztó nap. Megint.
Hazafelé azon morfondíroztam, hogy Jessica miért ilyen szerencsés, amikor megszólalt a mobilja.
- Hallo - vette fel - aha. .....oké - itt szünetet tartott aztán folytatta - miért? Rendben legyen - sóhajtott, letette, majd rámnézett.
- Vedd fel, és ne kérdezz semmit. - értetlenül néztem vissza. Néhány pillanaton belül csörgött az én mobilom.
Ismeretlen számot írt ki, de felvettem:
- Hallo
- Hallo - szólt bele egy eltorzított női hang.
- Ki beszél? - kérdeztem.
- Ki beszél? - utánzott. Aztán a következő három kérdésemet, majd felháborodásomat is utánozta. Kezdett felidegesíteni, majd letettem.
Érdeklődve néztem a barátnőmre.
- Ez meg mi vagy ki volt?
- Nem tudom- jött az egyszerű válasz.
- Dehát tudod, hiszen tudtad, azt is , hogy csörögni fog a mobilom.
- Jajj hagyjál már Lena, hiszen honnan tudtam volna?
- Ne idegesítsél, engem, hiszen...á, mindegy - legyintettem.
Megint csörgött a mobilom ugyanazt írta ki. Ezúttal Jessica felnevetett.
- Ki vagy és mit akarsz? - támadtam le a telefonálót.
A vonal végén nevetés hallatszott. Aztán egy tisztán érthető hang megszólal:
- FBI ügynök vagyok és letartóztatlak. - hallottam benne az ismerős hangot.
- Jacob? - csodálkoztam.
- Nem, FBI ügynök vagyok.
- Na ne szórakozz velem, miért vicceltél meg?
- Én ugyan nem - szabadkozott.
- Ne hülyüljél már tudom, hogy te voltál.
- Miért hiszi ezt mindenki?
- Mármint mit? - összezavarodtam.
- Hát, hogy én telefonálok oda mindenkihez és utánozom az illetőt.
- Miért nem te voltál? Akkor ki volt? - nevetés a vonal túlsó felén.
- Tudtam, hogy te voltál. - kiáltottam fel. Jessica megugrott mellettem. Szinte már elfelejtettem, hogy ott van.
Aztán eszembe jutott valami.
- De hiszen te nem lehettél, én egy női hangot hallottam. Ki volt vajon? - tűnődtem.
- Nyugalom mi voltunk csak hangfelvételről játszottuk vissza a részeket. Egy hangátalakitó alkalmazással tudtuk utánozni a szavaidat. - mondta természetességgel, viszont nem kerülhette el a figyelmemet, hogy többes számban beszélt.
- Kivel? - kérdeztem.
- Tessék?- értetlenkedett most ő.
- Azt mondtad mi. Ki volt még benne?
- Mi a frász van ? Te most kihallgatsz ? Azt hittem én vagyok az FBI ügynök.
- Ne tereld a témát- szóltam rá. Mellettem Jessica némán megkérdezte, hogy mi a gond. Én meg némán üzentem neki, hogy semmi. Igen mi már csak ilyenek vagyunk. Szavak nélkül is megértjük egymást.
- Nem terelem.
- Jacob!
- De. .....- közbevágtam - Jacob!
- Jó de ne akadj ki! Daemon is itt van.
- Ketten szórakoztatok velem?- háborodtam fel. Viszont igazából ezt a helyzetet én inkább tartottam már nevetségesnek, mint rossznak.- De ki volt az a női hang?
- Anyám - közölte nemes egyszerűséggel.- Daemon azt mondja most már tegyem le, mert megjött Mae és zavarni sem akarlak......
- Mae? - döbbentem le. Csalódtam.
- Jah miért ? - érdeklődött.
- Semmi - szomorkodtam. Felröhögött.
- Imádlak szivatni
- Nemár, nincs is ott senki igaz?
- Jah- nevetett.
Letettem. Mint szokás szerint most is kibeszéltünk mindent a témával kapcsolatban, így elég későn értem haza, aminek én örültem, mert elmaradt a szokásos ,, mit akarsz a jövőddel kezdeni Lena" téma, viszont a szüleim nem annyira. Leszúrtak rendesen, mert elkéstem.
Hetek teltek el így ilyen szokásosan. Kelés, anyuék faggatása a továbbtanulásról, suliban Daemon és Mae látványa (brr ) , végsősoron pedig az érzelmeim kordában tartása. Ma hétfő reggel egy kocsiban ültem útban a suli fele. Kocsiban, igen. Pontosabban Jessicáék kocsijában. A két anya, és mi. Ahogy tapasztalom Jessica sem ússza meg a mi leszel ha nagy leszel témát. Szegény.
- Kislányom lassan el kéne dönteni, hogy mit szertnél kezdeni az életeddel - szólalt meg Jessica anyukája.
- Jajj anya hagyjál már békén ezzel, légyszi mindjárt végzős leszek és. .....
- ....és el kéne döntened egy-két dolgot - fejezte be helyette az anyukája.
- Ne aggódj - nyugtatta anyám Jessica anyukáját - Lenának is ezt hajtogatom de oda se figyel.
Jessicával összenéztünk és forgattuk a szemünket. Erre nem lehetett mit mondani. Az osztályba lépve észrevettem valami érdekeset.
Üres volt. Komolyan, sehol senki, még egy tanár sem volt bent. Jessicával döbbenten meredtünk az üres teremre .
- Mi történt itt? - kérdeztem.
- Nekem miért nem szólt senki, hogy nincs suli? Felhívom Jacobot megkérdezem hogy tudja <>e mi folyik itt. - füléhez emelte a telefonját aztán csönd lett . nem veszi fel. -Felelte Jessica kisvártatva.
- Menjünk haza - vetette fel az ötletet.
- Remek.- útközben elgondolkoztam .-de anyu nem tudja, hogy megyek és dolgozik. - akkor gyere hozzánk - ajánlotta fel.
- Esetleg. .....- kezdte, de utána nem folytatta.
- Miaz ?
- Semmi - felelte.
- Na mondd már! - kiáltottam rá.
- Oké oké, - kezdte - tudom, hogy nem fogsz belemenni de hamár úgyis a szomszédod Daemon akkor átmehetnél, hozzájuk és megkérdezhetnéd tőle. ......
- Igazad van Jessica - felragyogott a szeme. Ha! - Nem fogok belemenni - erre lehajtotta a fejét .
- Nem értem miért vagy ilyen ellenséges vele - rázta a fejét.
Veszekedtünk még pár sort, aztán megbeszéltük, hogy benézek hozzá amire én azt mondtam, hogy jó majd délután.
- Ne délután most- utasított erre furcsán nézhettem rá , mert zavartan folytatta - mert mielőbb szeretném tudni, hogy miért nincs suli.
- Hirtelen mennyire sziveden viseled az iskolánk sorsát.- vigyorogtam.
( fél óra múlva ...)
- Szia Lena mi a helyzet Daemonhöz jöttél? - kérdezte Suzannah mikor ajtót nyitott .
- Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy ma miért nem volt tanítás, mert ma nem volt bent senki. - meséltem.
- Senki ? Ez érdekes - csodálkozott- igen nekem Daemon említette, hogy nem lesz tanítás...
- De hogyhogy nem volt, mi a barátnőmmel bementünk és a terembe ugyan nem volt senki , de ott voltunk mivel nekünk senki sem szólt, hogy nem lesz.. ....- vágtam közbe. Aztán elállt nekem is a szavam. Ugyanis az ajtóhoz jött az emlegetett szamár. Rám, majd az anyukájára nézett. Azután megszólalt:
- Ez mit keres itt - mutatott rám. Megdermedtem . Az a stílus, amit képviselt akkor ott nagyon nem tetszett.
- Több tiszteletet a barátod iránt! - ripakodott rá az anyja.
- Ő nem a barátom - közölte .
- Szuper te sem vagy az enyém - szólaltam meg mikor már jött ki hang a torkomon. Száraznak éreztem a számat, túlságosan is. - azért jöttem, hogy megkérdezzem az anyukádat miért nem volt ma semelyik osztálytársunk suliban- feleltem, azt hiszem ésszerûen. Legalábbis én ezt gondoltam.
Daemon felnevetett.
- És ezért anyukámat kérdezed meg? - csodálkozott. - Miért nem engem? Végülis én vagyok az osztálytársad nem?
- De, de ő nyitott ajtót.
- Figyeljetek csak ne itt kint fagyoskodjatok folytassátok bent a vitát - szólalt meg Suzannah. Mi Daemonnel miután bementünk a konyhába Suzannah felment a szobájába, megcsörrent a mobilom . Anya volt az.
Azért hívott mert megkérdezze, hogy hol vagyok, és mikor közöltem vele a helyzetet akkor ő azt mondta , hogy sajnálja de vihar miatt későn ér haza. Én megijedtem mert reggel elfelejtettem magammal vinni a kulcsom , és kétségbeestem, hogy akkor, hogy fogok hazamenni. Erre az a ,,nagyszerű" ötlete támadt, hogy aludjak itt biztosan van egy vendégszobájuk Headlyéknek, mikor pedig vitatkozni próbáltam zsúfoltságra és sok munkára hivatkozva elköszönt és letette.
- Ez mind a te hibád- bűntettem Daemont.
- Mármint mi? Miaz félsz itt aludni- csipkelődött.
- Nem de az kizárt, hogy itt maradjak.
- Oké de ha meggondolnád, akkor a mellettem levő szoba.. ...- jött ki sminktelenül a fürdőszobából.
- Miaz mostmár nem zavarok? - grimaszoltam. Közben pedig próbáltam nem belenézni a kék szemébe.
- Sose mondtam, hogy zavarsz - lépett közelebb, megtörölve a haját.
- Szuper akkor is elmegyek.
- Igen? Esetleg megtudhatnám, hogy hová? Ha jól hallottam haza nem mehetsz.
- Majd megyek Jessicáékhoz- morogtam.- úgyis oda tartottam a suliból mielött ide jöttem volna, ott majd szívesen látnak és ...- megint elállt a szavam, mert a nemcsak hogy egészen közel volt hozzám ráadásul a mutatóujját a számra tette. Aztán közelebb jött és megcsókolt. Nem tagadom jó érzés volt. De helyesen kellett döntenem így ellöktem magamtól és zihálva megszólaltam:
- Most mennem kell - azzal kiszaladtam az ajtón, sőt talán ki az egész világból. Mindeközben természetesen észveszejtően boldog voltam.

3. Rész
ÖSSZEZAVARODVA! Jessica mellett sosincs időm unatkozni. Vásárlások, a sok futkározás, dumálás és egyéb ,,fontos" teendő közepette alig pihenünk és olyankor is kínos kérdéseket tesz föl:
- Mi van azzal az emós sráccal?
- Hogy kivel? - hirtelen nem értettem, hogy miről beszél.
- Tudod, aki a házatokban volt a családjával- világosított fel.
- Mi lenne vele?
Jessica egészen közel hajolt hozzám, úgy suttogta a következő szavakat:
- Jártok? - azt hittem menten szívinfarktust kapok.
- Mi? - olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy a következő pillanatban csak arra lettem figyelmes, hogy az orrát fogja és panaszkodik, hogy fáj neki.
- Jézusom, Jess ne haragudj- csak akkor szoktam becézni, mikor ki kell, hogy engeszteljem. Most pedig ki kell látva, hogy mennyire fájhat neki.
- Jól vagy?
- Aham zsak azem etört az ohom - szólalt meg ahogy csak tudott.
- Jajj dehogyis gyere.
Aztán elmentünk egy mosdóba, hogy lemossuk az arcát, mert kicsit vérzett, aztán hazafelé megszólalt.
- Na?

- Mi na? - kérdeztem.
- Válaszolnál a kérdésemre?
- Milyen kérdésedre ? - tettem úgy, mintha nem tudnám.
- Ajj ne csinálj, úgy mintha nem tudnád - figyelmeztetett.
Balszerencsémre Jessica nagyon jól ismer engem.
- Nem , nem járunk, de honnan vetted ezt a hülyeséget?
- Hát ... ott volt nálatok a családja....
- Ehhez ennek mi köze? - értetlenkedtem.
- Mindegy csakúgy mondtam - aztán elgondolkozott - képzeld, mit hallottam...
- Mit? - érdeklődtem, mert kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani.
- Azt, hogy idén a végzősökkel fogunk kirándulni.
- Igen? Melyik kirándulásról beszélsz?
- Ami nemsokára lesz tudod ... ööö...
- Január harmincadikán? - segítettem ki.
- Aha- bólogatott hevesen.
- Az tök rossz, mert csak egy napos - panaszkodtam.
Megtárgyaltuk a kirándulás részleteit, és megállapítottuk, hogy ez így tényleg sajnálatos, hogy csak egy napra megyünk
Legközelebb a suliban ugyanez volt a téma; mindenki értetlenkedett és azt állította,hogy semmi értelme kirándulni, főleg a végzősökkel. Nekünk se tetszett, sőt Jessicával egyetértettünk, hogy ez elrontja az egészet. Mivel mindennap együtt szoktunk hazamenni Jessicával, ezért valamelyikünk hazakíséri a másikat és felmegy hozzá. Most rajta lett volna a sor , de az anyukája felhívta valamiért és haza kellett mennie.
Hazaérve szerettem, volna lefeküdni, hogy kipihenjem magam, mivel holnapután mar megyek is kirándulni. Oo. Csak ne olyan sűrgősen. A nappaliba érve, azonban két ember helyett, három embert láttam, ugyanis szembe találtam magam egy középmagas szőke hajú lánnyal, aki mosolyogva nézett rám. Rögtön megtudtam, hogy kiaz. Anyu húga Nati. Ő lenne az én nagynéném. Tudom most úgy tűnik, mintha nem ismerném, de ő a legjobb dolog az életemben. Mindig megért. Együtt szoktunk nevetni és szomorkodni. Imádom, úgyhogy nem is meglepő, hogy, amint megláttam azonnal a nyakába ugrottam.
- De jó , hogy itt vagy , de miért nem szóltál, hogy jössz?- kérdeztem.
- Mi az, ennyire ne örüljél- nevetett fel.
Aztán beszélgettünk, elmeséltem, a kirándulás miatti káoszt a suliban, és még beszélgettünk, mire este lett.
Másnap anyunak addig könyörögre míg kikért az iskolából. Viszont addig sem pihenéssel töltöttem az időmet. Készültem a holnapi kirándulásra ( a hely ahova megyünk nem publikus adat). Jessica napközben írt egy sms-t, hogy hol vagyok. De ari aggódik... maga miatt ugyanis dolgozatot írnak és nem tud semmit. Szegény. Megnyugtattam - legalábbis annak szántam - hogy ma csak négy órát kell bent lennie.
Közben megszólalt a csöngő , mire anyu kinyitotta az ajtót. Már meg sem lepődtem, mikor Daemont megláttam , ugyanis a szüleink már napok óta átjárkálnak egymáshoz.
A szokásos emós külsőt már megszoktam és egészen jól kibírtunk egymás mellett egy órát.
Tehát most is jót beszélgettünk és szokás szerint sétáltunk. Közölte, hogy jön a kirándulásra és ekkor csúsztam meg. Csak egy pillanat volt az egész. Azonban mielött le eshettem volna, elkapott, de hátralendültem megint, így Daemont is magammal magammal húztam. Együtt estünk el.
Én felszisszentem, mert szúrós részre estem, Daemon viszont egyfolytában nevetett. Furán néztem rá, erre mégjobban elkezdett nevetni.
Najó, ezt már én sem bírtam ki elnevettem magam. Így ültünk mi ott a fűben, nevetve, és ráadásul jól is éreztem magam. Ekkor döbbentem rá ,hogy Daemon végülis egészen jófej.
- Tudod - szólalt meg - nem egészen akartam ideköltözni...
- Hiszen azt mondtad, hogy. ...- kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem.
- New York- ot sem szerettem, és azon kívül , hogy azt mondtam, szeretem, hogy erdő veszi körül a várost még nem azt jelenti, hogy szerettem volna ideköltözni.- jelentette ki.
- Ja jó oké. - erre nem tudtam mit mondani, viszont megosztotta velem a belső gondolatát, ami azt jelenti, hogy bízik bennem és ezt nagyra becsülöm. Azonbelül ezzel nem tudtam mit kezdeni, összezavarodtam, mert nem ismerjük olyan régóta egymást és fura volt, hogy így megbízik bennem.
- Fura vagy ugye tudod ?- kérdezte ő. Mi? Pont ő mondja ezt nekem?
Felvont szemöldökkel néztem rá, vártam a válaszát, hogy ezt, hogy értette.
- Igen. Bizony. - de nem válaszolt rendesen, hanem a hajamat kezdte el birizgálni.
- Nagyon szép hajad van, tökéletes.- azzal végigsimított rajta - apropó Jacob a barátnőddel jár ugye?
Kizökkentem. Mivan most, hogy jön ez ide?
- Igen- csak ennyit tudtam mondani.
- Jófej - közölte. -mármint ki? - kérdeztem.
- Jacob.
- Ja, értem- nevettem fel.- mikor beszéltetek?
- A suliba- felelte.
- Tényleg beszélt veled? - csodálkoztam.
- Igen, miért ilyen meglepő?
- Jacob nem a a típus, aki beszélne veled. ......bocsi
- Pedig beszélt velem.
- Azt nem hiszem, Jacob nagyon elítéli a stílusodat és nem változatná meg soha a véleményét.....semmiért.
- Pedig szóba állt velem - erősködött.
Felnevettem.
- Mit mondott?
- Hogy ne merjek szóba állni veled, mert megbánom - erre elnevettük magunkat.
- Ez már Jacobra vall.
- Tudom. Főleg, hogy kiskorom óta ismerem.....
Eltátottam a számat.
- Mi??? De Daemonnem válaszolt csak röhögött egyfolytában, megállás nélkül.
- Ez nem vicces- morogtam - miért nem mondtad? És Jacob miért nem tudott szólni? Testvérek vagytok?
- Nem, csak
másodunokatestvérek.
- Hát talán volt annyi esze, hogy addig nem ad ki amíg én nem szólok - nézett rám.
- Jacobnak? - hitetlenkedtem.
- Szerintem jobb lenne ha nem becsülnéd le őt- figyelmeztetett- okosabb, mint hinnéd.
Másnap reggel, mikor anyu bejött a szobámba, azt vette észre, hogy pakolok. Igen, mivel előző este nem pakoltam be mindent. Viszont nagyon izgatott voltam, ami a kirándulást illeti. Kíváncsi voltam, milyen lesz a végzősökkel menni.
A suli előtt volt a gyülekező. Már mindenki ott volt kivéve Jessica. Jacobtól megkérdeztem, hogy miért késik, mire, azt válaszolta, hogy nem tudja ő sem. De ha már itt volt Jacob rákérdeztem erre:
- Miért nem mondtad, hogy Daemon a másodunokatesód?
- Nem volt fontos- ekkor már majdnem elhittem , hogy talán van egy csöpp esze. Aztán eszembe jutott mégvalami?
- De az első nap, azt állítottad , hogy meleg - csodálkoztam.
- Ja, valamivel csak kellett jellemeznem - kacsintott.
- Tényleg most hol van?
- Sehol- mondta és elnézett a vállam felett. Én is megfordultam és megláttam Jessicát, aki kifulladva rohant.felénk.
- Miaz? Elkéstem? Indulunk már? - kérdezte kétségbeesetten.
Jacobbal megnyugtattuk , még nem indulunk, ne pánikoljon.
- Hú akkor jó.
Eközben megérkezett a sulibusz, amit megrendeltünk a kirándulásra.
Felszálltunk a buszra, leültünk -én Jessica mellé -, mikor valaki kintről a busz után kiáltott. Megállt a buszsofőr és bevárta a diákot. Kinyitotta az ajtót és felengedte. Egy kék farmerdzsekis fiú volt tökéletes kék szemekkel, fekete hajjal, szabadkozva elnézést kért és köszönt. Elindult a buszon, helyet keresve magának. Mikor felismertem , hogy ki ő eltátottam a számat, ugyanis Daemon közeledett felénk. Mikor meglátta a csodálkozó fejemet, elvigyorodott.
- Szia - köszönt azzal leült mögénk Erik mellé. Még mindig mosolygott.
Hátrafordultam.
- Mi történt veled? Hol az emós külsőd?
- Hát barátunk ismerkedni szeretne.....- válaszolt helyette Erik.
- Ja láttam jó csajokat a suliba és úgy döntöttek stílust váltok- erre rám nézett én meg ösztönösen elpirultam - például ott - mutatott a másik sorba. Elnevettem magam.
- Álmodozz csak - szólt közbe Jessica.
- Miért ?- kérdezte Daemon.
- Mert emósan ismertek meg és ez már le nem kopik rólad.
- Oké, akkor figyelj. - azzal felkelt és odament azokhoz a lányokhoz, akikhez mutatott. Beszél. A lány megszólal. Már ketten beszélnek. Nevetnek. A lány megadja a telefon számát. Daemon visszajön. Jessicával egymás szavába vágva kérdezgettük, hogy mit mondott neki.
- Á elég volt a megjelenésem- kacsintott.
- Na persze- vigyorogtunk.
Mire azonban mondhatott volna valamit, megérkeztünk.
Leszálltunk, és Jacobot meglátva elindultunk felé.
Jessica ért előbb oda hozzá lehagyva engem. Szerencsémre nekimentem valakinek. Felhajolva Nate- tel futott össze a tekintetem.
- Á! Micsoda kellemes meglepetés. - kiáltott fel.
- Jah. Szia. - mosolyogtam rá.
- Este lesz egy kis tábortűz...- tért rá a lényegre, ahogy mindig szokott, és most is ezerrel nyomult. Na mindegy - ott leszel ?
- Igen, persze, hiszen mindenki ott lesz. - világosítottam fel.
- Aha tényleg -röhögött fel, aztán elment. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Nate káromkodik, aztán azt is megtudtuk miért. Ugyanis Daemon fellökte szegényt. Nemtudom, hogy direkt vagy véletlenül, de fellökte. Este tábortűznél nagyon jó hangulat volt, mondjuk nem meglepő. Én momentán írtóra szeretem a tábortűzeket. A.tűz lángja valahogy megnyugtat.
Az egy napot ( ami a kirándulási idő ) az alatt értették a tanárok, hogy megérkezési nap plusz a következő nap. Miután ezt megtudtuk már jobb volt a kedvünk. Mindenki menni akart a maga útjára és sehogy sem tudtunk megjegyezni, hogy ki hova menjen. Ezért maradtunk abba, hogy szabad foglalkozás és menjen ki merre lát csak érkezzünk vissza ebédre. Megfogadtuk, Jessicával mi elindultunk egy tisztás felé, a többi lány meg a fiúk elsiettek mosdóba. Utánunk akart jönni Jacob is de megmondtuk neki, hogy nem jöhet ez csajos program.
- Jujj Jacob hív nem baj ha egy kicsit vele leszek- kérdezte, könyörgő tekintettel.
- Ó, oké semmi baj menj csak én elleszek itt- bólintottam rá.
- Biztos elleszel?- aggodalmaskodott.
Miután megnyugtattam, hogy rendben leszek, elment, én meg egyre mélyebbre mentem az erdőben. Egyszer csak hirtelen elém ugrik valaki. Nate-tel találkozott össze a tekintetem. Egyszer csak közelebb jön és megcsókol. Eláll a szavam. Főleg , mert még mindig a számon volt a szája. Hirtelen ellöktem magamtól. Kapkodva a levegőt dühösen ránéztem. Ő sóhajtott majd megszólalt:
- Hű mennyire vártam már ezt a pillanatot. - csillogott a szeme.
- Megőrültél ??? - fakadtam ki- mit gondolsz? - de ő csak mosolygott. Amitől még idegesebb lettem.
- Ne mondd, hogy nem volt jó - kérdezte és közelített, azonban a következő pillanatban a földön találta magát.
<>Mi a franc.. .. hitetlenkedett.
- Hű mennyire vártam már ezt a pillanatot - szólt Jacob aki leütötte Nate-et.
Hálásan néztem Jacobra, aki a karomnál fogva visszavitt a táborhelyre ahol már Jessica várt.
- Hol voltatok? Mi történt- kérdezte dühösen - Úristen Lena hiszen te remegsz.
Felkéredzkedtünk a szobánkba, ahol elmeséltem, hogy mi történt. teljesen kiakadt, Jacob Nate-et szidta, mikor megérkezett Daemon. Feldúlt volt, mint mi csak, azt nem tudtuk, hogy neki mi a baja. Ő se kérdezett semmit sőt ránk se nézett csak átment a szobán a fürdőszobába onnan pedig vissza, közben odadobott Jacobnak egy snikers-t és kiment maga mögött erősen bevágva az ajtót. Elfelejtve a problémámat mindannyian meredten bámultuk a csukott ajtót, Jacob pedig a kezében tartott csokit nézte.
- Ez mi volt? -Jessica ébredt fel először a döbbenetből.
- Fogalmam sincs - motyogtam.
Kimentünk. Jacob és Jessica a többiekkel a buszhoz indult én meg mondtam, hogy majd megyek, csak elintézek valamit. Azzal odamentem Daemonhöz, aki egy padon ücsörgött.
- Nem jössz a buszhoz? - kérdeztem. Nem válaszolt.
- Najó mi bajod van? ?- nem válaszolt.
- Figyelj, csak azért idejöttem, hogy visszavigyelek a buszhoz, úgyhogy vagy elmondod , mi a baj és velem jössz, vagy maradsz és itthagy a busz - nevettem el magam kínosan.
- Mért érdekel mi van velem? - szólalt végre meg. Mondjuk nem ezt vártam de mindegy.
- Mert a barátom vagy - feleltem egyszerűen -és amúgy sem akarok egyedül visszamenni a buszhoz.
- Talán Nate majd visszavisz, szólj neki engem meg hagyj békén- mondta.
- Mi van? - Nate neve hallatán összeszorult a gyomrom.
- Mondom hívd őt.
- Mi a fenéről beszélsz?
- Mi van nem téged láttalak az erdőben vele csókolózni? Erre nem tudtam mit mondani. De várjunk csak...
- Te mit képzelsz magadról- kiáltottam.
- Miaz tagadod, hogy te lettél volna? Várj tudom már talán van egy klónod- csapott a homlokára.
- Nem tudsz te semmit- kiáltottam- azt sem tudod mi történt. Szerintem eljöttél a csók után és azt már nem láttad, hogy. ...- de nem bírtam befejezni, mert kitőrt belőlem a sírás. Remek itt kell zokognom pont Daemon előtt. Azonban mire felnéztem Daemon már nem volt sehol.

A tanár szólt, így felszálltam a buszra. Leültem Jessica mellé, aki folyton faggatott, hogy mi volt már, mondjam el.
Aggódott és én megértem, klasszul nézhettem ki, kisírt karikás szemmel.
Délután hazamentem. Pontosabban mentünk, mert Jessicának útközben elmeséltem, hogy mi történt.
Megbeszéltük, és megegyeztünk, hogy nem fogunk a jövőben foglalkozni vele különösebben. Csak úgy igazán nehéz, hogy másnap suliba mentünk és találkoztunk Vele, ráadásul újra emós ruhát viselt.

Már egy hét eltelt és Daemon nem jött suliba. Az osztályfőnök, azt állítja, hogy azért nem jön, mert a szüleivel el kell intéznie még a fontos ügyeket és ki kell tölteniük a fontos papirokat, majd a többit elmondja ő ha akarja. Ezenkívül ma is kellett mennem suliba. Jessicával együtt mentünk be, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Lena várj - szólt Nate.
Nate az egyik végzős, aki asszem udvarol nekem. Legalábbis Jessica, ezt mondta.
- Szia- mondta mikor beért.
- Szia
- Figyelj Lena- dörzsölte meg az állát - a hétvégén lesz nálunk egy házibuli eljössz velem?
- Dehát te leszel a házigazda, neked ott kell lenned- ráncoltam össze a homlokom.
- Ez igaz, de legalább ígérd meg, hogy jössz.
Jessica megszorította a kezem. Jajj ne, ez most tényleg elhívott engem.
- Ööö... oké, elmegyek - ígértem.
- Király akkor ott találkozunk - puszilt volna meg de én elfordultam.
- Khm, náthás vagyok bocsi - köhögtem rá.
Miután elment Jessica megszólalt:
- Na miért nem engedted , hogy megpuszljon?
-Mondjuk mert már tavaly óta le sem száll rólam - fújtattam dühösen.
- De olyan cuki. ...
- Figyi én nem vagyok olyan, mint te.. .
- Hé én , úgy szeretem a barátomat, ahogy van.
- Jah olyan ,, még a mini szoknyát is megkedvelem ha ő akarja" stílusban? - röhögtem fel.
- Aha ha továbbra is hoz ajándékokat akkor miért ne? - nevetett- najó ez genyó volt tőlem.
- Te szerinted engem is meghívtak? - sóhajtott fel.
- Mért volt már olyan buli ahova nem hívtak meg? - Vagy ha nem is hívtak meg akkor eljöttél magadtól - röhögtem fel. Viszont ez tényleg , így volt ha nem hívták meg és eljött, olyankor mindig be engedték,mivel kiöltözött, de úgy , hogy nem lehetett neki ellenállni.
Másnap reggel mikor felkeltem, arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd házba, ami már vagy öt-hat éve üresen áll, most beköltöztek.
Gyorsan felöltöztem és lementem anyuhoz, hogy megkérdezzem kik a mellettünk lakó emberek.
- Ők a Headly család. Nemrég költöztek ide. - Headly. De ismerős ez a név. Sajnos nemolyan jó a névmemóriám. Csöngettek.
- Hagyd csak majd én - mondta anya. Apa épp újságot olvasott a konyha asztalon.
- Ki az Sam? - nézett föl.
- Nocsak a Headly család. Üdvözlöm én Samantha Morgan vagyok.
- Suzannah Headly és ő itt a férjem Chuck Headly. A fiam otthon maradt , de mi gondoltuk, hogy ha már ideköltöztünk akkor megismerkednénk a lakossággal - szólt egy fiatal, selymes nőies hang.
- Ezt nagyszerű ötletnek tartom - mondta anya.
-jöjjenek be.
Erre bejött egy magas nő és mellette gondolom a férje, akit Chuck néven mutatott be.
- Ő itt a lányom Lena és a férjem Patrick Gray - fogott kezet apámmal is.
Leültek az asztalhoz mind a négyen és mielőtt elkezdtek volna beszélgetni, apám észrevett.
- Jajj Lena gyere ülj le ide hozzánk.
- Öhm... oké - miután leültem véletlenül belehallottam a beszélgetésükbe.
- Szóval Lena 17 éves? - kérdezte a Suzannah néven bemutatkozott nő.
- Igen - válaszolt anyu - és tizenegyedikes.
- Mi a helyzet a fiúkkal.....ööö...
- Daemon - segítette ki Chuck, apát - ő is egyidős Lenával.... - aztán elgondolkozott - te, Lena nem találkozott már véletlenül vele? Ugyanabba a suliba jár ő is.
Headly. Daemon Headly. Jesszusom ő az az emós srác, akit csak az első napon láttunk. Ez eddig, hogy nem jutott eszembe.
- Hallod Lena? Lena? - csettintett az ujjával anya el előttem - Nem találkoztál már véletlenül vele?
<>Mi? Ja de. Ő volt az az új fiú akiről beszéltem. kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
- Aha ő az, akit fura emós srácnak tituláltál - mosolygott apa.
- Pat! - szólt rá anya.
- Semmi baj - mondta Daemon anyukája - a fiúnk fura.
De hagyjuk, mert ha tetszik neki ez a stílus akkor...
- De nagyon engedetlen és ezért szigorúnak kell néha lennünk vele. Aztán még elbeszélgettek a kamaszok ,,problémáiról" amire mem nagyon figyeltem míg Daemon anyukája azt nem mondta:
- Mindjárt felhívom és szólok neki, hogy jöjjön át mégiscsak az osztálytársa szüleiről van szó.
Jajj nekem. Erre nem voltam felkészülve. Mármint egy emós fiúra itt az otthonba. Ellenben anya briliáns ötletnek tartotta.
- Hallo - szia figyelj csak gyere át most - mondta a telefonba Suzannah - oké...nem ide a szomszédba... aha, na szia - tette le.
- Öt perc és itt van - közölte - csak nemrég kelt fel. - Dehát péntek van - szóltam közbe. Azonban nincs suli, jutott rögtön az eszembe, amire ő is rávilágított.
Csöngettek ismét csak ezúttal tudtam, hogy kiaz.
És belépett. Már szinte meg sem lepődtem. Ő viszont annál inkább, amin mosolyognom kellett. Valószínűleg olyan volt a feje, mint nekünk, mikor először megláttuk az osztályban. Nem nagyon készült fel rá, hogy itt lát.
- Jó napot - köszönt a szüleimnek - szia - köszönt nekem.
- Szia - köszöntünk vissza.
Ugyanolyan fekete ruhába volt, mint az első napon.
Amíg elbeszélgettek a szüleink ( mi nem nagyon kapcsolódtunk be) addig én a szüleinkkel ellenben meg hallottam, amint megnyikordul az ajtó. Ismerősen csengett.
és már tudtam, hogy ki jött meg, mire kétségbeestem. Jessica az. Mit gondol majd mikor meglátja Daemont és a szüleit itt? Hiszen jóformán már el is felejtette őt. Jajj. Már jön.
Elémugrott.
- Á. -kiáltottam.
- Szia csajszi már megint sikerült megijesztenelek -tapsikolt, mire már a szüleim is ideszóltak:
- Szia Jessica gyere ismerkedj meg a vendégeinkkel.
- Vendégek?- csodálkozott.
Ha lett volna időm elmondtam volna neki, vagy legalábbis figyelmeztettem volna, de addigra ő már a nappaliba volt, ahol szembetalálta magát a négy szülővel és az emós fiúval Daemonnal. Reagálni nem tudott, komolyan. Csak nézett, hahóztam mire felnézett és annyit mondott:
- Jó napot, sziasztok.- köszöntötte a fiú szüleit, őt és az én szüleimet.
Sajnos Jessica nem sokáig maradt nálunk, mivel még mindig meg volt lepődve és nem nagyon szólalt meg, ami tőle szokatlan. Így olyan tizenegy körül elment haza.
A hétvége lazán telt. Szombaton Jessicával elmentünk volna Nate bulijára, de sajnos Jessica megfázott és így le kellett mondanunk. Egész délelőtt Jessicáéknál voltam, aztán hazamentem és anyunak segítettem. Egyszercsak megszólalt.
- Apáddal átmennénk Headly-ékhez , te jössz?
- Aha oké, úgyis csak unatkoznék itthon egyedül - mosolyogtam rá.
Odaérve a szomszédba, kopogtunk az ajtón, mire Suzannah nyitott ajtót.
- Jajj micsoda meglepetés Samantha - ragyogott fel a szeme.
Erre bementünk a fantasztikus házukba. Olyan volt, mint George Clooneynak csak kevesebb szobával, amik az emeleten vannak.
- Jajj drágám, Daemon az emeleten van menj csak fel hozzá.
Vajon miért hiszik a szülők , azt, hogyha egy gyerek szülők között van akkor fel akar menni a másik házban élő gyerek Szobájába? Mindegy, felmentem és odaértem egy ajtóhoz, amin egy focista ember van. Automatikusan kopogtam és benyitottam.
Azonban erre nem voltam felkészülve. Daemon lepett arcával találtam szembe magam, amin még nem volt egy árva smink sem. Nem számítottam arra, hogy ilyen... szép arcot takar az emós smink. A haja még kócosan lógott az arca mellett, ugyanis nem fésülködött még meg. Hihetetlen de mindkét szeme kék. Na nem mintha azt gondoltam volna, hogy félszemű csak...
- Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte köszönés helyett.
- Úgy, hogy anyuék meglátogattak titeket és én is jöttem. Amúgy neked is szia.
- Jah szia - megvársz? Lezuhanyozok.
- Oké menj csak addig leülök ide - mutattam a kanapéra.
Aztán kiment, én pedig körülnéztem. Olyan aminek egy tipikus fiú szobát elképzeltem; ruha a földön, poszterek a falon és videójáték a polcokon. Mire körülnéztem Daemon kész is lett. Sajnos újra átvedlett az eredeti stílusára az emóra.
- Sétálunk? -kérdezte.
- Tessék?
- Mondom sétálsz velem egyet a környéken? Bólintottam.
Szóltunk anyáéknak és kimentünk.
Már jó ideje mentünk mire megtörtem a csendet:
- Hogy választottátok, ezt a sulit?
- Költözés miatt kerültem ide.
- Hol laktatok ezelőtt?
- New York - nézett a szemembe - de utáltam ott lakni
- Nem lehetett olyan szörnyű... mégiscsak New York - szóltam de rosszul tettem.
- Én nem, ott nem volt semmi ami a természethez köt. - Miért itt van?
-Már hogyne lenne nézz körül csupa erdő veszi körül a várost.
Erre elhalgattam.Elgondolkodtatott. Aztán eszembe jutott valami.
- Az első napon- kezdtem - Erikkel beszélgettél.....
- Igen? - nézett rám kíváncsian, várta, hogy fejezem be.
- Rólam kérdeztél.... miért ?
- Miért? Nem inkább az érdekelne, hogy elhiszem-e azt amit mondott?- nevetett fel. Hű.
Vállat vontam.
- A kérdésedre válaszolva... - hezitált - mert téged láttalak meg legelőször mellesleg a te szemedbe láttam azt, hogy nem az lep meg, hogy emós vagyok, hanem inkább az, hogy év közben jövök - fejezte be.
Hát szerintem mindegy milyen a stílusod, ha jófej vagy - mosolyogtam rá.
- Jah, szerintem is.
Most egymással szemben álltunk, mire lépett egyet felém. Már egészen közel állt , azt hittem meg akar csókolni, mire a fülemhez hajolt.
- Viszont a barátnőd nem csíp engem. Látszik rajta , hogy el van szállva magától- suttogta Erik szavait idézve, én pedig elnevettem magam.
- A gondolatbeli kérdésedre válaszolva - elhajolt a fülemtől- nem, nem hiszem el, hogy olyan lennél, mint ő.
Levegőt is alig kaptam. Tök közel volt hozzám, de komolyan. Nem mintha elbűvölt volna, hiszen mégiscsak egy emósról beszélünk, csak nem szoktam meg, hogy ilyen közel legyenek hozzám, főleg ha fiúról van szó.
Otthon egész végig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e Jessicának, aztán úgy döntöttem, hogy minek úgysem fontos, majd ha kérdezi...majd. ...ha. ....

Hello ha még valaki nemtudná a nevem Lena Gray és szilveszter után vagyok már és sajnos mától suli......de a jó,hogy találkozhatok a legjobb barátnőmmel Jessicával akivel annyira nem hasonlítunk :). Viszont most, hogy már kezdek örülni előjön a szüleimnél a továbbtanulás témája. Asszem ez az  a téma amit a legjobban szeretnek. Nem is tudom, hogy a szülők miért szeretik annyira ilyenekkel faggatni a gyereküket. Mások nem őrülnek meg ettől? Reggelinél is ez a téma ment éppen de lehűtöttem a szüleimet annyival, hogy suliba kell mennem nehogy már az első napon is elkéssek. Mikor kiléptem a kapun szerencsémre Jessica már várt.

- Szijjja- köszöntött most, hogy nem találkoztunk már vagy két napot. Hát igen, mivel Jessicával még a szilvesztert is együtt töltöttük. A mi barátságunk márcsak ilyen. El nem szakadnánk egymástól még egy másodpercre sem, ha mégis akkor ha újra találkozunk olyankor mindig dől belőlünk a szó.

- Hali- köszöntem és átöleltük egymást majd mikor elengedtük pár pillanatig mindketten hallgattunk,h ogy ki fogja megtörni a csendet vagyis ki fogja előbb elmesélni, hogy mi történt ebben a két napban. Jessica úgy döntött, hogy ő kezdi.

- Úristen képzeld el, hogy mit kaptam tegnap Jacobtól- Kezdte mesélni. Nos igen. Jacob. Jessica barátja. Nincs vele gond nagyon jó fej csakhogy....khm... Szóval nem valami okos. De határozottan jó fej.

- Mit?- érdeklődtem. Ezzel kezdte mesélni, hogy ilyen olyan szívmintás párná(ka)t, meg különböző színű virágmintás szoknyát, ami mini.

- Öhm miért fogadsz el ilyeneket?- kérdeztem.

- Mert gondol rám és nagyon aranyos.

- De te nem is szereted a mini szoknyákat- világosítottam fel.

- Tudom de..... - mielőbb azonban befejezhette volna becsöngettek.

Óra után mind kimentünk az udvarra, csakhogy az ofő bejelentette, hogy lesz egy új osztálytársunk. Na erre mind odamentünk. Engem nem nagyon izgatott, hogy kiaz, azonban mikor megláttam csak bámulni tudtam. Ugyanis erre nem lehetett mit reagálni. Magas volt, akárcsak én és totál sötét. Ugyanis az új osztálytársunk totálisan fekete füstös sminkkel köszöntött meg minket. Csakhogy ő egy fiú volt. Egy emós fiú. És ha ez nem lenne mind elég egyenesen rám nézett. Mosolygott.
Itt az osztályban totálisan ledöbbent mindenki. Mi is csak nézni tudtuk. Most komolyan ki szerint menő ma már az emós stílus? Szerettem volna azt hinni, hogy van valaki a hátam mögött de mikor hátranéztem nem állt ott senki. Na szépen vagyunk. Valószínüleg Jessica is észrevette,hogy bámul, mert furán nézett hol rám hol pedig az emós fiúra (ami persze érthető volt).
Pár perc múlva az emósnak neve is lett. Daemon. Daemon Headly. Milyen eredeti hm... oldalba lökött valaki. Mikor odanéztem Jasont láttam meg, ahogyan gúnyos mosolyra húzza a száját.
- Nézd csak egy buzi. - röhögött fel
- Jesszusom Jason az nem meleg, hanem emós-magyaráztam.
- Emós mi? Nem az tuti buzi - mondta , aztán felröhögött a saját viccén. Erre nem tudtam mit mondani csak legyintettem. Á.
- Te ismered? - jött oda hozzánk Jessica.
- Nem miért ?- néztem rá értetlenül.
- Csak, mert téged bámult az előbb .
- Ugyan szerinted Lena ismerkedne egy Ilyennel? - vigyorgott Jacob.
- Hé nem vagyok azért olyan, mint te - szúrtam közbe.
- Miért nem ? Úgyis mindenki olyan akar lenni, mint én.
- Egoista? Á dehogy- fordultam Jessicához. Erre mindketten felnevettünk.
Az osztályban leültünk a helyünkre <>én Jessica mellé - miközben a tanár leültette a mellettem levő padsorba hátra. Így pont ,,mellém" került. Én nem bántam. Nem vagyok az a stíluskövető, egyéniség vagyok, ezért nincs jogom ( és nem is akarom) elítélni akik nem divatfanok. Mondjuk ez, erre bevallom enyhe kifejezés, de mindegy. Jessica nem foglalkozik az ilyenekkel, Jacob egyenesen kiröhögi és nem is titkolja a véleményét, én pedig... hát nekem is megvan a saját véleményem, de nem nyilvánítom ki. Hallottam ahogy - hívjuk rendes nevén Daemon beszélget a mellette ülő fiúval Erikkel.
- Eriknek ?- hallom Daemon hangját.
Jah- szólt Erik lazán.
Aztán már nem hallottam, hogy mit beszéltek, mert túl halk volt ahhoz. Aztán mikor újra meghallottam a hangját Daemonnek ezt kérdezte Eriktől:
- Hallod az a lány ott- bökött felém- hogy hívják - kérdezte .
Jesszusom ez felőlem érdeklődik.
- Jah ő Lena, de szerintem nem szívesen állna veled szóba
- Miért ?
- Hát Lenát nem nagyon ismerem , de a barátnője nagyon el van szállva magától, és amúgyis ahogy kinézel...
-Mi bajod a emóval? -húzta fel sértődötten a szemöldökét Daemon.
- Nekem semmi csak ebben az osztályban nem szívesen állnak szóba emósokkal
- Hiszen te is beszélgetsz velem
- Igen én már ismerlek és tudom, hogy milyen jófej vagy-veregette meg Daemon vállát Erik.
Jah ismeri kb. tíz perce .
- Szóval szerinted nem fog szívesen beszélgetni velem ez a Lena?
- Hát figyelj nem tudom de azt szokták mondani, hogy próba szerencse- vigyorgott Erik.
Na ez ledöbbentett. Igaz, hogy nem ismerjük egymást olyan jól Erikkel , de miért próbált Jessica alapján véleményt mondani rólam ? Pedig mi nem is különbözhetnénk jobban.
Valaki oldalba lökött.
- Valami baj van? - kérdezte Jessica.
- Nem nincs.
-Biztos? - nézett rám aggódó szemmel.
<>Persze -mosolyogtam rá . Színészet ötös.:)
De akkor sem tudtam nagyon Jessicára figyelni, mert még mindig döbbenten ültem a helyemen. Viszont ahogy hallottam Eriket, ránéztem az emós fiúra Daemonre és néztem az aggódó Jessicát, rájöttem, hogy valamit tennem kell. Csak azt nem tudtam mit.

Ma elindítottam az új blogomat. Kövessétek nyomon a blogot és az információkat ezzel kapcsolatban amit  a compass myself facebook csoportomon is megtehettek :)))